Lifeblood

Most már tényleg csak hetek kérdése és otthon vagyok, ez nagyon furcsa időszak. Az elmúlt másfél hétben kb. semmi nem történt velem, nem is nagyon volt kedvem kimozdulni, úgy éreztem magam, mintha elvesztem volna az éterben, mintha kicsit sehol sem lennék. A gondolotaim a múlt héten egészen biztos, hogy otthon jártak, éjszakákon át próbáltam/lom kitalálni, hogy mi lesz velem. Az jár a fejemben, hogy milyen jó lesz megölelni a testvéremet, egy hatalmasat bulizni a Janis Pub-ban vagy sütögetni és medencézni a kertben a barátaimmal. Ezek még a kellemes gondolatok, amik mosolyt csalnak az arcomra a jobb éjszakákon, a rosszabbak, mikor próbálom kitalálni, hogy hol fogok lakni, mikor és milyen munkát találok, felvesznek-e a suliba, egyáltalán otthon szeretnék-e maradni. Már szépen lassan kezd összeállni a kép, már nem aggódok, inkább csak izgatott vagyok. Egész életemben irigyeltem azokat az embereket, akik mindent előre tudnak és sosem izgulnak azon, hogy mi történik majd velük. Rákellett jönnöm, hogy én egyszerűen csak más vagyok, általában este 8kor még nem tudom, hogy mi lesz velem 1 óra múlva csak azt, hogy leszek valamerre. Mindig is olyan lány voltam, aki nem bírt megmaradni a fenekén, ha egyszerre 3 helyen "kellett" ott lennem, megoldottam és ott voltam. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy talán nekem a spontanalitás az erősségem, talán én abban vagyok jó, hogy legyek bármilyen nehéz helyzetben is nyugodt tudok maradni, és kis fűszálakba kapaszkodva megtalálom a megoldásokat. (fűszálak ide vagy oda, ha tudtok valami melót, klassz fizuval szóljatok.. köszi)

Az elmúlt 2 hónap fantasztikusan telt, főleg a május volt kiemelkedően jó, már majdnem olyan volt az életem, mintha otthon lettem volna, mindig volt kivel beszélni, nevetni, ebédelni, vacsorázni, kirándulni vagy bulizni. Megismerkedtem egy lánnyal, Dórinak hivják, tündérien kedvés és jóindulatú, sokat találkoztunk mostanában és igazán jó barátnőm lett, azt hiszem mindkettőnknek szüksége volt arra, hogy egymásra találjunk. Volt egy vagy két hét, amikor azt hittem, hogy valami csoda történt, bármire gondoltam az teljesült, persze csak ilyen apróságok, hogy szeretnék enni egy fagyit vagy de jó lenne látni a New Yorkban közlekedő lángosos kocsit vagy éppen csak mit nem adnék egy pálinkáért. Valaki mindig megkeresett, valahogy bármire is gondoltam 5 perc múlva az enyém volt. Tudom, hogy bután hangzik, de jó érzés volt. Így utólag már bánom, hogy nem gondoltam pár millióra vagy egy nyaralóra, mert mostanra elmúlt ez a szuper képességem. Ami fontosabb az, hogy tudom, hogy képes vagyok bevonzani magamnak a jó dolgokat, hogy tudok pozitív lenni, és most életemben először komolyan pozitív, nemcsak mondom, hanem érzem. Érzem a szeretetet, érzem a jó dolgokat a levegőben, azt érzem, hogy nincs miért aggódnom, mert minden rendben lesz. Őszintén szólva eddig is azt gondoltam, hogy nagyon erős csaj vagyok, a múltban történt sérelmek, harcok, tapasztalatok azzá tettek! Azt hittem, azért vagyok erős, hogy mindent elviseljek! Most azt gondolom, hogy azért vagyok erős, hogy harcoljak, harcoljak magamért, a testvéremért, az igazamért, a boldogságomért.

Sokan nem értettétek és páran még mostsem értik, mért vállaltam, hogy kiköltözök, azért nem értik, mert anyagiasak és csak ez az, ami nekik számit. Nekem sosem volt sok pénzem, elsem tudtam képzelni, hogy milyen az, amikor nem kell azon izgulnom, hogy tudok-e majd enni valamit napközben. Igen, volt időszak, nemis olyan régen, hogy egésznap vettem magamnak egy perecet a pékségben, de csak a felét ettem meg, hogy a másik felét a kutyámnak tudjam adni. (ez hülyén hangzik, sosem éheztem, mondjuk ezt főleg a Havaséknak köszönhetem) Volt olyan időszak is, amikor jól alakultak a dolgok és én segitettem ki másokat, amikor nem kellett aggódnom semmi miatt, és annyit ittam, ettem, buliztam, amennyi csak jól esett vagy kicsit még többet. (mondjuk ez nem tartott sokáig :D :D ) A lényeg az, hogy egyszer fent, egyszer lent, bármilyen szar dolog is a "lent" időszakot élni, nekem ez sosem számított és sosem érdekelt. Ha van adok, ha nincs elviselem és talán sokszor csak a mának élek, nem törődve azzal, hogy holnap új nap lesz és talán a vanból nincs lesz. Magyarul nem azért jöttem ki, hogy meggazdagodjak, hanem, hogy új embereket ismerjek meg, megismejek egy másik kulturát és tanuljak. Amilyen rosszul voltam lelkileg tavaly évvége felé, komolyan hiszem, hogy az életemet mentette meg ez a lehetőség. Hálás vagyok az elmúlt majdnem fél évért, hálás vagyok a Laciéknak, mert családtagként kezelnek, örülök, hogy itt lehetek. Fantasztikus érzés egy másik környezetben nem az anyanyelvemen beszélni, barátokat szerezni. Mikor megérkeztem az angolom a béka segge alatt volt, nem mondom, hogy most pro vagyok, de visszaemlékszem a januárra, bárhova is mentem, szinte imádkoztam, hogy senki ne szóljon hozzám, mert úgy sem értem. Most bárhova is megyek a városban már nem okoz gondot idegenekkel beszélni, sokszor előfordul, hogy várok valakire egy megbeszélt helyen és leszólítanak az emberek, útbaigazitást kérnek vagy csak beszélgetni szeretnének velem. Klassz mikor én magyarázom meg a turistáknak, hogy hol is van a Broadway. :P Ebben a félévben kb. semmi miatt nem kellett aggódnom, nem kellett idegeskednem, távol maradtam a vitáktól, családi vagy baráti konfliktusoktól, teljesen lenyugodtam. Régen elsem tudtam képzelni, hogy egy éjszakát is otthon töltsek egyedül, most pedig volt, hogy hetekig nem nagyon mentem sehova. (mondjuk ezt utálom.. túl pörgős vagyok, szóval ha otthon leszek megint menni fogok mindenhova, már alig várom) A lényeg az, hogy egy percig nem bántam meg, hogy eljöttem otthonról és ha most lenne december megint igy döntenék. Csak nyertem és semmit sem veszitettem!!

Hiszek az emberkeben, a szeretetben, a jó dolgokban, hiszek abban, hogy minden rossz csak azért történik, hogy tanuljunk belőle vagy, hogy meglássuk benne a jót. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, hiszek a testvéremben és a barátaimban, tudom, hogyha hazaérkezek, akkor egy új fejezet kezdődik az életemben. Tudom, hogy kik azok, akik szeretnek és mellettem állnak, és azt is megtanultam, hogy akik lehúznak és negatívozkodnak jobb messziről elkerülni. Nagyon hiányoztok jó páran, várom, hogy lássalak benneteket és izgatottan várom az új fejezetet az éltemben! 

Sok puszi