Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon régen adtam hírt magamról, de egyszerűen olyan gyorsan eltelt az elmúlt egy hónap, mintha csak pislogtam volna egyet vagy max kettőt. Tulajdonképpen nem mondanám, hogy a legjobb passzban voltam, azt amit éreztem vagy átéltem pedig nem feltétlenül szeretném ezen a fórumon megosztani veletek. (bocsi) Nem, mintha borzalmasan titkos rejtegetni valóim lennének, egyszerűen csak nem szeretnék senkit sem untatni azzal, milyen göröngyös út vezet vissza a boldog és kiegyensúlyozott Noncsihoz...(ami talán soha nem is voltam)

Anyways

A mai nap tökéletesen sikerült. Utálok korán kelni, de valahogy ma ez nem okozott problémát... nyilván, mivel tudtam, hogy azért kelek korán, hogy korán a Kajmán-szigeteken legyek, szóval felkeltem és lementem sétálni a kutyussal. Szeretek lemenni a Bentleyvel, bár nem normális, majdnem olyan dilis, mint az én kis Mázlikám. Szerintem versenyezhetnének, ki tud rosszabb lenni, nem vagyok benne biztos, hogy a Mázli nyerne. (A Mázli nagyon hiányzik, borzasztóan szar gazdi vagyok, sőt egyáltalán nem is nevezhetem magam gazdinak...szóval nagyon hálás vagyok a Havasnak és a Kiminek, hogy gondoskodnak a kutyusról.)

Lényeg a lényeg, hogy már kora reggel klassz dolog történt velem, ugyanis úgy indult a nap, hogy találkoztam a helyes szomszéd sráccal, aki 2 emelettel felettünk lakik, barna bőrű és gyerek doki, nagyon sexi és olyan mosolya van, hogy a lélegzetem is eláll tőle. A múlt héten ismertem meg a liftben.. :P vicces sztori, aztán még aznap találkoztam vele a parkban és beszélgettünk pár percet, szóval kiderült, hogy a helyes, kedves, gyerekdoki hajnalban megy a kórházba dolgozni. Ő csak azért említésre méltó, mert ő az egyik azok közöl az emberek közül, akik nemcsak a "Hey, How are You?-t" nyomják egy kis műmosollyal, hanem  őszintének tűnnek, mellesleg meg nyilván nem sértődnék meg, ha elhívna randizni :P :)

Relatív gyorsan összeszedtük magunkat, taxiba ültünk és pár perc alatt már a reptéren is voltunk. Ez volt a második alkalom, hogy a JFK reptéren voltam. Bevallom sokkal kellemesebb volt, mint először.. nem volt tömegnyomor, kedvesek voltak az emberek és minden simán ment, fennakadások nélkül. Szerintem sokat nyom a latban a Zsófi, annyira imádják az emberek, hogy el sem tudom mondani. A reptéren töltött idő gyorsan elszaladt, szinte észre sem vettem és máris a repülőgépen voltunk. A repülő út valamivel több, mint 3 óra volt, jelentem, jelenleg nem 6, hanem 7 óra eltérés van köztem és Magyarország között, (nálam most péntek este f11 van, míg nálatok szombat reggel f 6) rengeteget gondolkoztam a repülőn arról, hogy milyen volt az elmúlt 3 hónap, mit várok a következő 3 hónaptól és tulajdonképpen azon, hogy pár hónappal ezelőtt nem igazán hittem el, hogy van élet számomra Budapesten kívül, most pedig, bármilyen furcsán is hangzik New Yorkból repülők a Kajmán-szigetekre "nyaralni" ami, azért nem szar!! Be kell vallanom, nem könnyű az életem New Yorkban, de biztos vagyok benne, hogy ez a pár nap ad elég energiát a következő pár hónaphoz. 

A Kajmán-szigeteki reptéren már izgatottan várt minket Jess anyukája, aki egy fantasztikus nő, teli energiával, kedvességgel, hittel, szeretettel és bármilyen furcsa is, de boldogsággal. Ő minden nap boldog. Én nem ismerek még egy ilyen embert, mint ő. Persze, lehet mondani, hogy "Én is boldog lennék, ha a Kajmán-szigeteken laknék".... amúgy igen.. én boldog lennék :D, de igazából az átlagos magyar mentalitás, főleg az itt tapasztalt dolgokhoz képest a béka segge alatt van. Ezzel csak azt akarom mondani,hogy a legtöbb embernek, akit ismerek, ha véletlenül nincs is problémája kreál magának, hiszen egy kis féltékenységi roham mindig jól jön és sokaknak egész jól megy a másik ember bírálása, "fikázása" vagy elítélése, annak ellenére, hogy talán soha nem beszélt vele. Mondjuk ez most nem tartozik ide, talán majd írok egy könyvet a különféle embertípusokról. :D 

Jess anyukája, a mindig boldog nő, akit nevezzünk esetleg Kathryn-nek hazafurikázott minket az írtó menő kis p t cruiser-jével, szóval egyszerre élvezhettem a napsütést, a szelet, gyönyörködhettem a tájban, a pálmafákban és a tengerben. Mindezek közben pedig kettős érzések voltak bennem, egy részt azt éreztem hú.. enyém a világ és nagyon szerencsés vagyok, másrészt pedig egy kis szomorúság is elfogott, sajnáltam, hogy nem tudom megosztani ezt a pillanatot azokkal, akiket szeretek, azt gondoltam, bárcsak mindenki láthatná, amit én látok és érezhetné, amit én érzek, bárcsak valahogy adhatnék másoknak egy kis jót. Eszembe jutott a testvérem, bárcsak lehetősége lenne neki is valami újat megtapasztalni, bárcsak kitudna szakadni ha csak egy kicsit is a negatív környezetből, bárcsak ő is kapna egy kis jót az élettől és bárcsak velem lehetne. (természetesen ő nem akar velem lenni, általában nem akar rám hallgatni és egyáltalán nem gondolja, hogy változtatnia kéne az életén.. szóval azt hiszem tök jól elvan a maga kis minilife-jában, de még is rengeteget gondolok rá, néha még imádkozom is érte és ezt csak azért írom le ilyen őszintén, mert tuti nem olvassa a blogomat sem.
Gondolatban velem voltak a Gellérték, Judy, C. Ádi, Sárdi Tomiék. a Csipi, Dórika és a kedves új ismerősöm, aki gyakran feldobja az unalmas hétköznapjaimat skype-on, sőt kifejezetten hiányérzetem lesz, ha nem beszélünk, Dávid :) Nem akarok itt névsor felolvasást tartani, (próbálok csak azokkal az emberekkel foglalkozni, akik velem is foglalkoznak) természetesen az Évuska, Lee, Havas, sőt bármilyen bizar még a Csabi is sokszor eszembe jut. Remélem mindannyian nagyon jól vagyok, akinek nem említette meg a nevét az is, beismerem most már nagyon hiányoztok. 

Megérkeztünk Kathrynék lakásába, ami meglepően kicsi, irtó aranyos, éppen, hogy csak elférünk, csak egy szoba van. (az ő háló szobájuk, mi gyakorlatilag most a Jess-el és a Zsófival a konyhával egybekötött, nappali, de inkább étkező, nem tudom pontosan minek nevezzem helyiségben fogunk aludni, de imádom, egy ilyen kis otthonos lakáska pont elég lesz majd nekem is)
Kathryn-nek csak 2 órája volt velünk lenni, aztán mennie kellett dolgozni, de ezalatt megtanította, hogy tudok lufiból egy komplett virágcsokrot készíteni és megmutatta merre van a medence (a kertben van, szóval ez kb.1 percet vett igénybe), ettünk egy kicsit, majd ő elment dolgozni, mi pedig betámadtuk a medencét. 

Pont elég volt már a havas, esős, lehangoló időből, szóval olyanok voltunk, mint amikor a kisgyerek vattacukrot vagy fagyit kap életében másodszor. (azaz tudod, hogy nagyon klassz lesz, mert voltál már medencében és sütött a nap már máskor is) Próbáltam úszni, amennyit csak lehetett, (mivel kicsit kikerekedtem, tiszta ciki, de ez van...) de hamar bemutatkoztak a szomszéd "gyerekek" vagy "tinik" nem is tudom, mostanában olyan nehéz megállapítani, egy fiú volt két lánnyal. Invitáltak röplabdázni, de azt hiszem félénkségből vagy csak mert egyáltalán nem akartam, hogy fürdőruhában ugrálni lássanak, inkább nem-et mondtam. (eléggé feszélyezve érzem magam a kialakult súlyproblémám miatt, voltam már dagadt máskor is, szóval csak feldolgozom majd valahogy.......amúgy túlzok, ennyire nem vészes a helyzet, csak egy kicsit.. nah mind1) Nem akarok gonosz lenni, de a csajok nagyon bénák voltak, szóval meggondoltam magam, és kicsit játszottam velük, pár labda érintés volt az egész, de megdicsértek. :P Az igazság az, hogy tényleg király voltam, (a szokásos bénázásnak, ami előjön bármilyen sportról vagy labdajátékról van szó, most nyoma sem volt) bár fogalmam sincs hány éve játszottam utoljára.  Nyáron röpiznünk kell!!! :D :D 

Kipancsoltuk, kijátszottuk magunkat, Zsófika nagyon cukin úszik, végig mosolyogta ma az egész napot, Imádtam. 
A mai program annyi volt, hogy estére elkellett készülnünk, hogy elmenjünk Kathryn munkahelyére vacsizni. Nah mármost Kathyn a Marriott hotelben dolgozik. Nagyon pazar, gyönyörű esténk volt, tökéletes hangulat, finom vacsora a világ legjobb sütijeivel. A Karib-tenger 5 lépésre volt a hotel teraszától, ahol mi ettünk, majdnem mellettünk egy három fős "banda" játszott és a pincérek csak úgy pörögtek. (jó értelemben) Ma valami rendezvény volt, kaptam halálfejes tetkót a karomra és kendőt a szememre. Vacsi után félelmetes kalózok lepték el a hotel teraszát, annyira komolyan néztek ki, hogy Johnny Depp is simán megirigyelhette volna a sminkjüket. Azt hittem a Zsófi sírni fog, mikor odajöttek hozzánk, de annyira cuki volt, kicsit sem ijedt meg, nem tudta levenni a szemét róluk, sztem ez azért is lehet, mert látott ő már sok féle-fajta embert New Yorkban. A kalózok kicsit kardoztak, ijesztgették a gyerekeket, tartottak egy kis bemutatót, nekem leakarták vágni a fejemet és a hajamat egyszerre. (erről kép is van)  Később elkezdődött egy játék, "fej vagy farok?" (ezt inkább hagyjuk.. :D), aztán volt egy kis limbó, bár azon főleg gyerekek vettek részt. Nagyon szórakoztató volt, nagyon sokat nevettem, az estét Omár a tűznyelő zárta. Omár úgy limbóhintózott, hogy közben égett a limbó vagy a hintó-- :D szóval égett minden, de megcsinálta a legalacsonyabb fok alatt is átpréselte magát, utána tűzet köpött, szebben fogalmazva fújt, aztán nyelt is, egyszóval (vagy kettővel) csinált mindent, szerintem a végére rosszul lett. Mielőtt elhagytuk volna a hotel területét még sétáltam egy kicsit a tengerben,kicsit gyönyörködtem és bambultam. Tökéletes lezárása volt a mai napnak. Izgatottam várom  holnapot és az új élményeket.